halottak napja Mexikóban

2017.11.06

Az európaiak számára talán legkülönlegesebb a mexikói halottak napi rituálé (Día de Muertos, november 2-án), ugyanis a miénktől merőben eltérő kontextusba helyezi a földön eltöltött életet: csupán egy állomásként, melynek folytatása a túlvilágon ugyanolyan valóságos, akár az érzékelhető, valós életünk. A szertartás eredete körülbelül 3000 évvel ezelőttre, jóval a spanyol hódítás előtti időkre nyúlik vissza: ekkor a Mexikó területén élt népcsoportok trófeaként őrizték ellenségeik koponyáját, melyeket bizonyos ünnepekkor ki is állítottak. Akkoriban a holtak lelkével való találkozás a mexikói naptár kilencedik hónapjára esett, ami a Gergely-naptár szerinti augusztus elejének felel meg. A spanyol hódítók érkezésével és a katolicizmus bevezetésével tevődött át csak az ünnep Mindenszentek Napját követő november 2.-ra.

Bizonyos mexikói településeken a mai napig úgy tartják, hogy már korábban, október 28-án visszatérnek a balesetben, vagy más tragikus körülmények között elhunytak lelkei, október 29-én a fulladásos halált haltak, október 30-án és 31-én a nem megkeresztelt, vagy árva gyermekek lelkei, november 1-én az elhunyt, megkeresztelt gyermekek lelkei, november 2-án pedig az elhunyt felnőttek lelkei és egy teljes napig az élőkkel maradnak. Hogy a visszatért lelkek el ne tévedjenek, bársonyvirágok, köznapi nevén büdöskék ("tagetes" vagy "flor de muertos") élénk sárga szirmaival hintik be a sírok közötti ösvényeket, hiszen a Mexikóban élő népek hitvilága szerint az élénk sárga szín a napsugarak melegét őrzi, és bevilágítja a lelkek útját itt, a földön.

forrás: https://d2yspv744gxsd1.cloudfront.net/wp-content/uploads/2017/10/26174436/dia-de-muertos-mexico6.jpg

Az oltár felépítésének is komoly jelentősége van: az első szint a földet és az eget, míg a második a purgatóriumot ábrázolja. Gyakran valamely szent képe is helyet kap az oltáron, de nem hiányozhat róla a megtisztulást elősegítő só, a víz, a fehér terítő, a halottak napi kalács ("Pan de Muerto"), ami gyakorlatilag egy koponyaformát illetve a négy égtájat, azaz a világmindenséget magában foglaló kelt tésztából készült sütemény, ezen kívül a cukorból, citromból készített, színes koponyákat és állatfigurákat ábrázoló édesség ("alfeňique"), virágszirmok, mécsesek, az elhunytról készült fotó, az elhunyt számára kedves emléktárgyak és annak kedvenc ételei. Az oltárok és a sírhelyek köré gyűlve az élő hozzátartozók jókedvűen énekelnek, muzsikálnak, hiszen a zene tökéletesen képes összekapcsolni egymással élők és holtak lelkeit. A legfontosabb, hogy jókedvükkel kinevessék a halált, elűzzék ezzel kapcsolatos félelmeiket.

forrás: https://www.dailyastorian.com/storyimage/DA/20151030/ARTICLE/151039968/AR/0/AR-151039968.jpg&MaxW=600

Tipikusan mexikói halottak napi szokás a halálfejet ábrázoló smink is, melyhez íratlan szabály az elegáns női ruha viselete: ezt az összeállítást nevezik "la catrinának" (elegáns nőnek). A szimbólum jelentése nem más, mint a halál kacér nőként való ábrázolása (első ízben Diego Rivera, mexikói muralista festő jelenítette meg), melynek szele mindenkit meg kell, hogy érintsen, hiszen az életben csak egy dolog igazán biztos: hogy egyszer véget ér...